
Emlékszel arra a pillanatra, amikor megváltozott az életed? Ez volt az a bizonyos fordulópont az életedben. Amikor minden megváltozott. Mert fordulópont volt ez a javából. És alig vetted észre. Már annyira nem hitted, hogy ilyen létezik. Aztán – egyik pillanatról a másikra – ott volt előtted, és ekkor már tudtad, hogy az életed megváltozott. Erről beszélek most, erről a fordulópontról.
Mi lesz veled, párkapcsolati tréning?
2022. augusztus 20-án írtam az oldalamra az utolsó blog szövegemet. Nem most volt, meg kell hagyjam. Az is lehet, hogy kijöttem a gyakorlatból, és nem igazán fognak jönni a szavak és a mondatok úgy, mint korábban. De akkor is, ez most egy igazi fordulópont az életemben, mivel itt ülök a gép előtt, és Hozzád írod – meg azért egy kicsit magamnak is.
Alkalmanként előjött bennem, hogy írnom kellene egy szöveget, de ennyi volt, és nem volt folytatása. Ha jobban belegondolok, az elmúlt 5 évben – mióta először belenéztem a párkapcsolatok varázsgömbjébe – nem értem el túl sok sikert a saját vállalkozásom kiépítésében. Megszületett a weboldal, rákerültek az optimalizált blog szövegeim, írtam a napi online marketing posztjaimat, aztán semmi.
Az a bizonyos online marketing
Rájöttem, hogy nem konyítok egy cseppet sem az online marketinghez. Az interneten levadászható anyagok közül jó párat kijegyzeteltem, a weboldalamat készítő szakember ismerősöm is elmondta a tanácsait, fel is adtam pár hirdetést, hogy a kattintások számát növeljem, de mégsem következett be a várva várt fordulópont.
Egy alkalommal kibéreltem egy termet egy iskolában, megjelentem időben a Párommal, de egyetlenegy érdeklődő sem jött el (később kiderült, hogy rosszul volt beállítva a honlapom, így hiába volt a hirdetés, nem tudtak jelentkezni az érdeklődők).
Road movie
Három éve ilyenkor még Nyíregyházán dolgoztam egy festő csapat részeként, segédmunkát végeztem egy helyi iskola átalakításán. Azon az őszön indult el a Debreceni Egyetemen az agrármérnöktanár képzésem. Fordulópont volt ez a javából, mivel hatodik alkalommal csengetett már be az életembe a tanítás, és ekkor már elfogadtam.
Fél évvel később megjelent az életünkben a Covid-19, és az addig is csordogáló felnőttképzési megbízatásaimat elfújta a szél. Ismerős volt a helyzet: hét év alatt ez már a sokadik alkalom volt: amikor már úgy tűnt, hogy jó úton haladok, megint kihúzták a megélhetést nyújtó tevékenységet a lábam alól.
Amire tényleg nem gondoltam
Fordulópont volt a javából, amikor végre eldöntöttem, hogy közel 8 év szabolcsi lét után újra visszaköltözünk Budapestre. Végre kimondtam, hogy a korábbi vállalkozásom összeomlásáért csakis én vagyok a felelős.
Pár hét múlva már a 3. tanévemet fogom elkezdeni, mint agrármérnöktanár. Sose gondoltam volna korábban, hogy ez az én utam. Lehetetlennek tűnt, hogy én ebben az életemben egyszer gyerekeket fogok tanítani. Az élet mindig odatette elém a lehetőséget, de különböző okok miatt csak az ötvenedik életévem után jutottam el oda, hogy megéljem ezt a fordulópontot az életemben. Tudom már, hogy jól döntöttem, ez az én utam.
Tenerife – az igazi, a tökéletes fordulópont helyszíne
Három hete érkeztem vissza Teneriféről. Puerto de la Cruz-ban vettem részt egy öt napot stresszkezelői módszertani tanfolyamon. Volt itt elmélet és gyakorlat az Atlanti-óceán partján. Tudtam, hogy angolul fog folyni végig az oktatás. Féltem tőle, mivel szinte semmilyen pozitív tapasztalatom nem volt addig a nyelvvel. Bár rengeteget magoltam a gimiben, az egyetemen és a munkahelyemen is, sosem mertem angolul beszélni.
Az első két nap maga volt a pokol. Nem értettem szinte semmit. A harmadik napunkon az iskola udvarán pár lazító gyakorlatot végeztünk. Itt megmozdult bennem valami. Az igazi fordulópont az Atlanti-óceán partján jött el, csütörtökön, Pilates-gyakorlatok végzésekor, majd az azt követő közös kávézásunk közben. Teljesen ellazultam, már nem érdekelt, hogy helyesen beszélek-e, csak megszólaltam. Ütem ott a nemzetközi csapatunk tagjaként, könnyes szemmel és óriási hálával a szívemben megélve ezt a fordulópontot.
Hogyan tovább?
Tudom már, hogy egyedül nem megy. Megtanulhatnám bizonyára az online marketing alapjait, a weboldal szerkesztés fortélyait, intézhetném az online reklámokat is, de megint eltelne öt év, és nem történne szinte semmi. Tudom, mennyire fontos, hogy ezen a területen is apró sikereket érjek el. Hogy legyen önbizalmam, hogy tudjam, érezzem, hogy még van lehetőség arra, hogy elérjek azokhoz, akik igénylik a segítségemet.
Jelen pillanatban a fejemben ott van még az elakadás, úgy, mint ahogyan az angollal volt. Vágyom arra, hogy megtörténjen a fordulópont az életem e szakaszában, és írhassam a szövegeimet a párkapcsolatok világáról. Szabadon, vidáman, mosolyogva. És megtarthassam végre az első párkapcsolati tréningemet, és utána a másodikat, a harmadikat és a többit is.
Újra megvan az érzés
Belülről érzem, hogy újra itt van velem a téma. A párkapcsolatok csodálatos világa. Olyan ez, mint Puerto de la Cruz-ban az Atlanti-óceán végtelen, el nem múló morajlása és mozgása. Feltölt, pusztán a látványától kiráz a hideg. Mert tetszik, mert szeretem, mert ez az enyém, és ezt tovább szeretném adni, hogy mások is megérezzék az életükben a tüzet, a változás tüzét.
Legutóbbi hozzászólások