Publikációk

 

fordulópont
Emlékszel arra a pillanatra, amikor megváltozott az életed? Ez volt az a bizonyos fordulópont az életedben. Amikor minden megváltozott. Mert fordulópont volt ez a javából. És alig vetted észre. Már annyira nem hitted, hogy ilyen létezik. Aztán – egyik pillanatról a másikra – ott volt előtted, és ekkor már tudtad, hogy az életed megváltozott. Erről beszélek most, erről a fordulópontról.
fizikai munka
Ma is túl vagyok egy kőkemény napon, fizikai munka volt ez a legjavából. Diplomás fejjel, segédmunkásként veszek részt egy iskola felújításában. Festő és kőműves csapat jött fel egy déli nagyvárosunkból, hogy két hónap alatt teljesen új köntösbe öltöztesse az elhanyagolt építményt. Ma csak 35 fok volt, tegnap ennél is melegebb. Ha valaki azt mondja, hogy a fizikai munka jó választás, hát, legkevesebb, hogy vitába szállok vele.
célok
Lehet célok nélkül élni? Ha a barátomat kérdeznénk meg, azt válaszolná: igen, lehet. Amikor rábízzuk magunkat a Teremtőre, vagy a Világmindenségre. Mert tudjuk és érezzük, hogy minden pont akkor és úgy történik meg velünk, ahogy az a legjobb nekünk. Persze ez csak elméletben van így, mivel a nyugati kultúrában célok nélkül egyszerűen képtelenek vagyunk élni. Szükségesek a kapaszkodók, a miértek.
veszekedés
Ismerős a kép, nem? Ott vagy a pároddal szemben, és annyira megcsap a veszekedés szele, hogy már jobban nem is lehetne, és mégsem engeded ki dühödet. Vajon miért félsz egy jó kis verbális kommunikációtól? Amikor szó szerint adtok egymásnak. Tudod, ami a csövön kifér. Veszekedés lenne ez a javából, ha be mernéd vállalni, de nem teszed. Mert ez nem helyes viselkedés.
férfinak ciki a sírás
Ma találkoztam a hírrel, miszerint egy neves magyar sportoló elcsukló hangon jelentette be: az idény végén befejezi a pályafutását. Érdeklődve olvastam bele a cikk végi kommentekbe: „Egy nagydarab, 2 méter feletti férfinak ciki a sírás. Nem illik sírnia.” Ez a gondolat beindította a fantáziámat.
játékfüggőség
Az internet világa számtalan ingyenes szolgáltatással dobja fel annak a lehetőségét, hogy a játék letöltése után megízleljük a játékfüggőség valódi lényét. Mert nagyon könnyű rákapni az ízére. Saját tapasztalatból tudom.
szabadság a párkapcsolatban
Ki ne vágyna arra, hogy megélje a szabadság érzését a párkapcsolatban? Amikor együtt van a párjával, mégis oda megy, ahová csak akar? Bizalom ez a javából, amire mindkét félnek szüksége van. Ennek ellenére, sokszor láthatatlan módon, tudat alatt félünk attól, hogyha kötődünk valakihez, azzal elveszítjük a szabadság ideáját a párkapcsolatban.
munka és család
Kit ne érdekelne a felnőttek világában munka és család összhangjának megteremtése; ennek ellenére a legtöbben képtelenek ezt megtenni. Vagy az egyik oldal, vagy a másik kerül előtérbe, és ez a folyamat számtalan feszültséget szül a családokban. A vitathatatlan nehézségek ellenére mégis képesek lehetünk megoldani a nagy kihívást: egyensúlyt teremteni munka és család között.
szenvedély a párkapcsolatban
Gyakran hallunk arról, mennyire fontos a szenvedély a párkapcsolatban: ez a sava-borsa a férfi és a nő szerelmének. Ha ez megvan, minden megvan. Aztán, ez a felemelő érzés alábbhagy, és kitör a pánik: lehet, hogy itt van vége a jól felépített közös életünknek? Mit csináljunk? Hogyan hozzuk vissza azt, ami sokáig megvolt, de most hűlt helyét találjuk? Visszahozható egyáltalán a szenvedély a párkapcsolatban?
csók
A csók élettani hatásáról sokat írhatnánk: hogyan hosszabbítja meg az életünket, miközben a felhők között járunk. De a csók lehet abszolút kiábrándító is. Amikor azt várjuk, hogy mekkora érzés lesz először a szánkkal megérinteni a nagy Őt, aztán… elcsattan az első csók, és csak állunk, és nem értjük: hogyan lehet ennyire rossz egy csók?
TOP
A veszekedés lehetőséget teremt arra, hogy a felgyülemlett feszültséget – ami valójában düh - szabadjára engedjük. Éppen ezért nem kellene félni tőle! Kérd el ezt az útmutatót, amiből megtudhatod, hogyan...
Neved, emailcímed megadása után elküldöm számodra ezt az útmutatót!
Veszekedési útmutató!
Használd tudatosan!
Kérd el most!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez
Adj egy jó esélyt magadnak és kapcsolatodnak! Minden szombat reggel 8-10 között könnyű, dimanikus összejövetelt tartunk, ahol a téma a párkapcsolatok problémái és a megoldások.
Neved, telefonszámod megadása után időpontot egyeztetünk és meghívlak!
Személyes minitréning
Csak 2 óra! Csatlakozz most!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez
Köszönöm, hogy szándékodban van eljönni. Bízom benne, hogy hasznos információkat hallasz majd. Ráadásul egy sor dolgot megbeszélhetünk, javaslom, készülj kérdéseiddel!
Nem csak kétórás minitréningeket tartunk, hanem párkacsolatokat gatyába rázó egésznapos tréningeket is. Tájékozódásként érdemes lehet ránézned!
Jó lesz találkozni!
Tudtad?
Szánj egy napot párkapcsolatod problémáinak megoldására és helyezd új alapokra kapcsolatodat. Végy részt pároddal vagy magad, garantáltan új felismerésekkel vesz lendületet a kapcsolat!
Neved, telefonszámod megadása után jelentkezem és egyeztetjük a részleteket!
1 Férfi és 1 Nő TRÉNING
Jelentkezz most!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez
1 Férfi és 1 Nő tréningemre. Hamarosan jelentkezem, hogy egyeztessünk pár részletet.

Küldtem visszaigazolást e-mailben!
Nézd meg a postafiókodat!
Köszönöm, hogy eljössz!
Szánj egy napot a szingliséggel kapcsolatos gondjaid megoldására, és találj végre társat, aki tisztel, megért és szeret téged...
Neved, telefonszámod megadása után jelentkezem és egyeztetjük a részleteket!
Szingli Megoldások TRÉNING
Jelentkezz most!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez
Szingli Megoldások tréningemre. Hamarosan jelentkezem, hogy egyeztessünk pár részletet.

Küldtem visszaigazolást e-mailben!
Nézd meg a postafiókodat!
Köszönöm, hogy eljössz!
Személyes, 2-3 fős tanácsadás, csak mi ketten és a párod, amennyiben ő is részt vesz. Javaslom!
Neved, telefonszámod megadása után visszahívlak, és egyeztetjük a részleteket!
Párkapcsolati Tanácsadás
Itt jelentkezz!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez
Párkapcsolati tanácsadásomra. Hamarosan jelentkezem, hogy egyeztessünk pár részletet.

Küldtem visszaigazolást e-mailben!
Nézd meg a postafiókodat!
Köszönöm jelentkezésed!
A veszekedés lehetőséget teremt arra, hogy a felgyülemlett feszültséget – ami valójában düh - szabadjára engedjük. Éppen ezért nem kellene félni tőle! Kérd el ezt az útmutatót, amiből megtudhatod, hogyan...
Neved, emailcímed megadása után elküldöm számodra ezt az útmutatót!
Veszekedési útmutató!
Használd tudatosan!
Kérd el most!
Hozzájárulok email, edm küldéséhez