Fizikai munka: ha szakmád van, akkor mindened megvan?

Ma is túl vagyok egy kőkemény napon, fizikai munka volt ez a legjavából. Diplomás fejjel, segédmunkásként veszek részt egy iskola felújításában. Festő és kőműves csapat jött fel egy déli nagyvárosunkból, hogy két hónap alatt teljesen új köntösbe öltöztesse az elhanyagolt építményt. Ma csak 35 fok volt, tegnap ennél is melegebb. Ha valaki azt mondja, hogy a fizikai munka jó választás, hát, legkevesebb, hogy vitába szállok vele.

SZAKMUNKÁSKÉNT ANNYI PÉNZT KÉRSZ, AMENNYIT NEM SZÉGYELLSZ

Tombol a nyár, az építőipar csúcsokat dönget. Egymás után nőnek ki a földből az új házak. Óriási a kereslet az új építésű ingatlanokra. Az emberek új otthont keresnek. Nem lehet annyit építeni, hogy ne kelljen el.

Ezzel szemben a felnőttoktatás, amelyben már hetedik éve utazom, nyáron a téli álmát alussza. Lasszóval kell az embereket fogdosni a munkaügyi hivataloknak, tombol az idénymunka. Elvileg én is tanítanék, de nincs tanuló, így a tréningek átkerültek őszre.

BURKOLOK

Mivel kell a pénz, felcsaptam segédmunkásnak.

Még tavasz elején elszegődtem egy burkoló mester mellé inaskodni. Néhanapján jött vele a régi ismerőse is, de az időnk jelentős részében ketten gályáztunk.

Meglepő volt a tempó, amit diktált. Úgy dolgoztunk le egy teljes napot, hogy csak végszükségletben mentem el a dolgomat elvégezni. Az ebédidő is csak öt perc volt, de ekkor rám szólt, hogy szólhattam volna, ha eszem – mert várt.

Bár csak 11 napot voltunk együtt, mégis több hónapig fájt a térdem az örökös térdeléstől. Az együtt eltöltött időszak legnagyobb haszna számomra az, hogy egészen jól megtanultam kikenni a ragasztót.

Szerencsére szóltak, hogy indulnak a tréningjeim, így nem túl érzékeny búcsút vettünk egymástól.

MEGINT BURKOLOK

Július elején jött a fejbekólintással is felérő hír: nem lesznek nyáron tréningek. Úgy kalkuláltam, hogy év végéig még a tréningcégtől kapok munkát.

Megint fizikai munka?

Mivel szabadúszó vagyok a piacon, meg vagyok lőve, ha nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogyan azt szeretném. És ez már egy párszor megtörtént.

Sajnos.

Vagy az is lehet, hogy nem is olyan sajnos? Mert ha jobban belegondolok, ha ez nincs, akkor az életem szegényebb lenne egy pár jó zaftos melós tapasztalattal.

Újra az építési vállalkozó ismerősömet hívtam fel, és kaptam újra egy nevet. Ez annyira jól működött, hogy már másnap terepen voltam.

Meglepetésemre négyen jutottunk egy mesterre. Négy fizikai munkavégző ember, akik gyors pénzt jöttek keresni. Mert ha azonnal zsugára van szükséged, biztos lehetsz afelől, hogy a piacon azonnal kapsz munkát.

A cégtől elmentek a burkolók, az okát nem tudtam meg. Az egyetlen mesterember meg olyan lassan dolgozott, hogy szinte egymás kezéből kaptuk ki a levágott szőnyegdarabot.

Négy nap elteltével a vállalkozó pecázás közben felhívott. Azt ajánlotta, parkettázzak egy szállodában. Teljesítményben. Mert azt hallotta, hogy azt is csináltam. Nem igazán akartam megérteni, amit mondott. Tudta jól, hogy csak két napot parkettáztam a korábbi vállalkozóval. Amikor ezt újra elmondtam, hozzátette: keressek magam mellé valakit.

– Viccelsz? – gondoltam magamban. – Inkább hagyjuk az egészet – zártam le a terméketlen beszélgetést.

Négy napig tartott csupán a második fizikai munka nekifutásom.

A FESTŐ CSAPAT

Hirdetésre jelentkeztem. A személyes találkozót követően másnap reggel hétkor kezdtem. Hallottam, hogy a srácok 12 óráznak. A munkavezető elmondta, hogy ez nem kötelező, ők mindenesetre ennyit nyomnak le.

Tiszta sor, benne vagyok én is; délután hatig nyomom én is a gályázást.

Két napot vagyok csak, és már szombat. A hétvégén átgondolom a helyzetet, és százasra tudom, hogy én „csak” tíz órát fogok dolgozni: reggel héttől délután ötig.

Fizikai munka ez a legjavából.

A kollégámmal kezdésként az egész délutánt a tűző napon töltjük. Fejünkön sisak, a lábunkon bakancs, a nap szétéget mindenünket. A feladat adott: az ablakok külső részéről kell a festéket levakarni. Kaptunk egy önjáró emelő szerkezetet, annak a legtetején kuksolunk, és szénné égünk.

Lehet, hogy tesztelni akarták az elkötelezettségemet?

Beszédbe elegyedünk. A srác közel az ötvenhez. Korábban húsüzemben dolgozott nem egészen félszáz ezer magyar forintért havonta. Itt ennek a duplájánál is többet keres. Elmondása szerint szart is lapátolna, ha jól megfizetik.

Fizikai melós ő is, de nem bánja. Ebből a keresetből végre lazán ki tudja fizetni a lakása havi részleteit, nem gond a sárga csekk befizetés sem, sőt a barátnőjét még vacsorázni és moziba is el tudja vinni.

A festők vezetője megkérdi, mennyi volt a legnagyobb havi keresetem. Nem kertel. Belevág a lecsóba. Büszke arra, hogy mennyire jól keres. Példaként felhozza a bátyját, aki két diplomával a kezében alig több mint kétszázat keres. Ő ennek a dupláját, de fusival akár a tripláját, vagy még többet is.

HA ÉN A HELYEDBEN LENNÉK!

Még a második burkoló cégem négy napjának egyikén felhívtam egy nyugdíjas tanárnőt, akivel egy tréningen találkoztam. Rákérdeztem, tud-e valami tanítást. Nemleges volt a válasza. Miután meghallotta, mit dolgozok, egyből hozzátette: ha ő férfi lenne és annyi idős, mint én, simán kitanulna egy szakmát, és úgy lehúzná a nyugdíjas nénikéket, hogy csak na. Mert annyira nincs szakmunkás ma Magyarországon, hogy egy mesterember annyi pénzt kérhet, amennyit csak nem szégyell, és az emberek egy pillanatig sem azon gondolkodnak, hogy kifizessék-e. Nem, jöjjön csak. Bármi áron.

Elnézve a srácokat: hétfő hajnalban háromkor kelnek, négykor már kocsiban ülnek, és irány Szabolcs. Itt egyből melóba állnak, és nyomják ezerrel. Meleg van? Nem számít. Jól keresnek. Konzervet és kolbászt esznek. Este meg egymás lábszagát és horkolását fogadják el mély alázattal.

Már lassan egy hónapja itt vannak hétfőtől péntekig, de még nem voltak a városban körülnézni. Meló után irány a szállás. Zuhany, vacsi, egy kis söröcske, és már ágyban is vannak.

Másnak ötkor kelés, hattól hatig meg újra fizikai meló.

EZT TÉNYLEG NEM BÍROM!

Hétfő reggel a kőműves csapathoz osztanak be. Nincs teketóriázás: megjött a szárazbeton, 40 kilós zsákokba adagolva, és le kell szedni a kocsiról, majd fel kell vinni az emeletre.

Rég volt már, mikor sportolóként lépcsőztem. Most is azt teszem, de most pénzért.

A lépcső legtetején vár egy talicska. Három zsákkal teszek bele, és odatolom a tetthelyre. Mikor már minden a helyén van, megkezdődik az edzőtábor.

A feladatom a következő: a zsákokat fel kell tépni, oda kell a vödrök mellé állítani, és egy jó adagot abba beletölteni. Közben jól beleszívok az anyag felcsapó porába, alig látom, mennyi megy a vödörbe öntött vízbe. A kolléga a keverővel a kezében nyomja, mint kacsa a nokedlit. Egy idő után azt sem tudom, hogy vagyok. Dől rólam a veríték, a megcsinált teli vödröt viszem a mesternek, hozom vissza, és már újra tölthetem a két vödröt. Ha elfogy a víz, megyek, és hozok.

Mikor ránézek a munkaterületre, és azt látom, hogy még csak az egytizedét öntöttük csak ki, megáll bennem az ütő, és tudom, kész vagyok.

Eszembe jut, vajon hogyan bírták a kiképzés annak idején a bányászok, vagy a munkatáborba elhurcolt emberek.

Mindent meg lehet szokni, még a fizikai munka áldásos hatását is?

LEVEZETÉS

A munkavezető megkérdi, mi a probléma. Egyből mondom, hogy nem bírom. Azzal vigasztal, hogy csak ma kell ezt csinálnom.

Ebéd után mégis szól, hogy egy másik kőműveshez menjek. Ott csak le kell verni a vizes falat, majd a helyét újra kell vakolni.

Szívesen, szinte kicsattanó öröm közepette teszem a dolgom. Mindenfelé porfelhő, de nem bánom. Még az sem zavar, hogy ez a fajta fizikai munka távol áll minden gyerekkori vágyálmomtól.

Kint 35 fok feletti a hőmérséklet, az állón el nem mondható. Szakad rólunk a víz.

Pénteken a mestercsapat feldúsul három főre, rajtam kívül egy fiatal srác segédkezik nekik. Kezében mobillal. Csak később tudom meg, hogy amikor csak teheti, pornó videókat néz. Most már megértem, miért lépett le oly gyakran a nagy dolgát elvégezni.

Ez is fizikai munka.

Vége a hétnek, alig állok a lábamon. Miután megmosom a karom és az arcom, beállok a sorba.

Fizetés van. Rám kerül a sor. Megkapom a heti jussomat.