Depressziós a párom: mit tegyek, hogy jobb kedvre derítsem?

Ha a közösségi oldalak feltöltött képeit nézzük, minden szépnek és jónak tűnik: ezek alapján senki sem mondaná, hogy depressziós a párom. Mindenki mosolyog, és vidáman tekint a fényképező lencséjébe. Ennyire tökéletes lenne a világ? Csak örömteli és párjukat szerető emberek laknák ezt a kis bolygót? Vagy akár még az is lehet, hogy a kitett fotók mögött igenis megtalálható a melankólia, amikor néhányan azt mondhatjuk, hogy depressziós a párom?

KI LEHET DEPRESSZIÓS?

Nem vagyunk egyformák. Vannak közülünk sokan, akik csak a mának élnek. Sosem agyalnak, ha felmerül egy probléma, nem esnek kétségbe, sőt, egyből elkezdik azt megoldani. Ezek az emberek tele vannak önbizalommal, szeretik a kihívásokat, és még a jég hátán is megélnek.

Lehet, Te is ismersz olyanokat, akik szinte alig várják, hogy megremegjen a talpuk alatt a föld. Ők azok, akiket lázban hoznak a problémák. Végre van lehetőségük megcsillantani a képességüket. Ekkor kinyílik a szemük, magasabb sebességi fokozatba kapcsolnak, vagy ahogyan egy barátom szokta mondani: egyet lépnek hátra, és kettőt előre.

Ők biztosan nem fognak lelkizni, így nem is lesznek depressziósok.

Velük szemben vannak az örökkön örökké agyaló emberek, akik meg szinte nem is tudják elképzelni, hogy lehet agyalás nélkül is élni. Az ő fejükben folyamatos a zakatolás, a múltban és a jövőben járkálás, és bár küzdenek, de csak alig élnek a mában, és nem képesen megfogni a pillanatot. Másokhoz hasonlítgatják magukat, és szinte mindig találnak valami kivetnivalót saját magukon.

Ők azok, akik nagyon könnyen beleesnek a depresszió mély vermébe.

AZ ISMERKEDÉS FOLYAMATA

Amikor párt választunk, egy csodálatos szűrőn át szemléljük egymást. Már túl vagyunk az első pillantáson, egy társaságban izegtünk-mozogtunk, csak hogy észrevegyen bennünket. Megtörtént az első beszélgetés, találtunk közös témát is; telefonszámot cseréltünk, és boldog melegség hatotta át a bensőnket. Vagy az is meglehet, hogy csak tudomásul vettük, hogy ő tetszik nekünk, és fordítva.

Elmentünk egy sétára, kávé közben megérintettük egymás kezét, és annyira egymásra hangolódtunk, mint még senki mással korábban.

Beleszippantottunk a másik felünk illatába, és azt tudat alatt is nagyon vonzónak találtuk. Elcsattant az első csók, a csók, ami egyszerre volt finom, puha és izgató. Innen már csak az volt a kérdés, hol bújunk először ágyba.

SEGÍTSÉG, DEPRESSZIÓS A PÁROM!

Először fel sem tűnt. Kevesebbet mosolygott. Sőt, voltak olyan napok, amikor csak a savanyú ábrázatát láttuk. Nem gondoltunk semmi komolyra, lehet, hogy az időjárási frontok teszik, gondoltuk.

Mindent bevetettünk, hogy jobb kedvre derítsük a szeretett felünket. Hatott is az energiaátvitel. Jobb kedvre derült, és ettől boldogok voltunk.

Aztán kirúgták a munkahelyéről. Nagyon összetört lelkileg. Ott voltunk mellette, és bátorítottuk. Meg voltunk győződve, hogy ő is ugyanúgy gondolkodik, ahogyan mi. Tudja, hogy ez csupán egy állapot, hiszen már annyi embert rúgtak ki, és mindenki túlélte.

Vártuk, hogy megmozdul, hogy munkahelyet keres. De nem tette. Vagy ha tette, csak ímmel-ámmal. Nem értettük, mi történhetett a mi csupaszív és kedves párunkkal. Mogorva lett, kerülte a társaságunkat, és legszívesebben csak maga lett volna állandóan.

Nem érdekelték a korábbi vidám közös programjaink. Csak azt láttuk rajta, hogy nemtörődöm lett. Ez annyira feldühített bennünket, hogy szóvá is tettük. Azonmód érkezett a válasz: szó szót követett, és ő elhagyta az ütközet színterét. Visszavonult a kis magányába. A fejébe. És ott hallgatta a kis súgó, állandó jellegű üzeneteit: nem is vagy jó, semmit sem tudsz letenni az asztalra, egy nagy semmi és senki vagy, és így tovább.

MIT LEHET ILYENKOR TENNI?

Ki az, aki ilyen esetben bevallja saját magának és a szűkebb környezetének, hogy depressziós? Ha egy ember rendszeresen sörözik, vajon alkoholistának gondolja magát?

Amikor már „komolyra” fordul a probléma, a család nyomására elmehet a párunk egy szakember rendelésére: pszichológus jön a legtöbbször számításba, de egy baráton keresztül bejöhetnek egyéb lehetőségek is. Lehet, hogy valaki már volt korábban kineziológusnál, de az is lehet, egy családállítás tett rá óriási hatást.

Beütjük a keresőbe, hogy depressziós a párom, és egymás után olvassuk el a cikkeket. Mi már tudjuk, amit tudunk, és ezt szeretnénk tudatosítani a szerelmünkkel is, hogy végre észhez térjen, és visszakapjuk azt az embert, akibe annak idején beleszerettünk.

A GYÓGYULÁS FOLYAMATA MINDENKINÉL MÁS

Tudni érdemes, hogy mint mindennek, amit csinálunk, a depressziós állapotnak is vannak előnyei. Amikor benne vagyunk a jóban, a mélabú közepette sajnálhatjuk magunkat. Gyengék és elhagyatottak vagyunk, és titkon azt reméljük, hogy a körülöttünk élők megpróbálnak a kedvünkben járni.

Ha ez történik, egy idő után jobban kezdjük érezni magunkat, és tovatűnik a depressziónk. A párunknak meg megfájdul a feje, és nem érti, mi történhetett. Ilyen vele nem szokott előfordulni, de most mégis itt van.

És ez a folyamat így megy tovább. A depressziós leszívja a környezete energiáját, hogy jobban legyen, és a szerettei egy ideig táplálják őt.

De eljön az a pillanat, amikor borul a bili. Ilyenkor a sértett fél kikél magából, és elege lesz abból, hogy rendszeres időközönként depresszióba esik a párja, és ezzel leszívja őt.

MI LEHET A MEGOLDÁS?

A depressziós fél felvesz egy tornacsukát, és irány az utca, az erdő. Csinál valamit, és kibújik a várából. Ilyenkor kell akár kikényszeríteni magából a közösségbe menést. Ami nem is olyan könnyű.

Jó, ha olyan munkát végez, ami feltölti. Ilyenkor jön a válasz, hogy ez csak nagyon kevesek kiváltsága, hogy a hobbijukból éljenek meg. Ez valóban nehéz, de nincs más út. Meg kell találni azt a területet, ahol kiteljesedhet ez a művészlélek. Mert ezeknek az embereknek igazi, mély érzései vannak, és ők valóban megjárják az élet mély gödreit.

Arra biztathatjuk őket, hogy egyszer az életükben próbálják megélni a spontaneitást. Amikor szó szerint hagyják, hogy elveszítsék a fejüket. Azt sem árt, ha segítünk rádöbbenteni a depresszióra hajlamos szerelmünket arra, hogy ne legyen annyira tökéletes, és hagyja megtörténni a dolgokat az életében.

Fogjuk meg őket, rakjuk be egy kocsiba, és irány surány: bele az élet közepébe.

Kell néhanapján egy kis ellazulás, egy kis móka, ami kilazítja a fáradt idegrendszert.

ELFOGADÁS

Végezetül: fogadjuk el, hogy depressziós a párunk. Az, és az is marad. Benne van a génjeiben, a tudatában. Az élete része. Hogy egyszerre képes magasságokat és mélységeket is megélni. És ezt úgy teszi, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hogy időnként szenvedjen, mint a kutya, és sötétnek lássa a körülötte lévő mindenséget.

Másrészről meg, ha nem lenne depresszióra hajlamos, nem kaphatnánk meg azt a mély érzelemvilágot, ami rajta keresztül áramlik felénk.