Tartsd magad, és légy kőszikla, amikor gyenge vagy, de hogyan?

Tartsd magad… tartsd… tartsd… Ki ne emlékezne a 300 című filmre, amikor Leonidas, Spárta királya üvöltötte parancsait hű társainak. És a pajzs megállt parancsolt Xerxes katonáinak. Valahogyan mi is ilyen görög hősök vagyunk, amikor nagy bajba kerülünk. Tartsd magad – jut eszünkbe, és mindent elkövetünk, hogy feltartóztassuk a baljós körülményeket. De mindnyájunk életében eljön az a pillanat, amikor megrogyunk, és a földre kerülünk, és hiába mondogatjuk magunknak az addig mindig működő mantrákat – tartsd magad –, az életünkben megjelenik a tanácstalanság, majd a kétségbeesés.

MIT LEHET ILYENKOR TENNI?

Darwin óta tudjuk, hogy az erősebb megeszi a gyengébbet, és mi nem akarunk gyengék lenni. Sőt, mindent megteszünk, csak hogy erőseknek tűnjünk. Gyerekkorunk óta ezt nevelték belénk a szüleink, az ovis-, majd a sulis társaink. Harc folyik minden területen, vannak a tanulásban osztályelsők, a munka világában sikeres vállalkozók és cégvezetők, akik besöprik a körülöttük élők elismeréseit.

Feljutunk a csúcsra, és ott is akarunk maradni.

HOGYAN TARTHATJUK MEG A KIVÍVOTT POZÍCIÓNKAT?

Azt mondják, feljutni a csúcsra sem egyszerű, de ott maradni még nehezebb. Alulról mindig vannak olyanok, akik hasonlítanak a fiatalabb énünkre, akik hozzánk hasonlóan beleadnak mindent, hogy ők is sikeresek legyenek. Ekkor gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amikor jól jön a jól ismert mantránk – tarts magad –, és ellenállunk, még a túlerőnek is.

AMIKOR ÖSSZEDŐL A VILÁGKÉPÜNK

Amikor fut a szekér, könnyű lazának és magabiztosnak lenni. Az emberről lerí, hogy egységben van önmagával. Sérthetetlennek tűnik, és bezsebeli az elismeréseket. Egészen addig a pontig, amikor – egyik pillanatról a másikra – elveszti mindazt, amit addig felépített. Valamit elnézett, amit zsigerből tud, és egy pillanat tört része alatt utcára kerül. Agyonvágták az önbecsülését, elvesztegetettnek tűnik az a sok-sok év, amit a cég vezetésébe belerakott.

Ilyenkor a szegény embert az ág is húzza. A feleség vagy a férj bejelenti, hogy van itt még valami más is: kiderül, hogy már évek óta csalják, és ő a nagy hajtás közepette ebből semmit sem vett észre.

Leonidas ide, Leonidas oda, ember legyen a talpán, aki hasonló helyzetben nem csuklik össze, mint egy colstok.

TARTSD MAGAD!

Merre induljak tovább? - tehetjük fel ilyenkor magunknak a kérdést. Ott vagyunk az üres, kipakolt szobánkban, a párunk épp az imént vitte el a bútorokat. Csak nézünk ki a fejünkből, és egyszer csak kimegy alólunk a saját lábunk, és a fenekünkre esünk. Elcsodálkozunk, és nem hisszük el, hogy mindez velünk történik. Hiszen mi csúcs sikeresek voltunk, és ebbe a képbe nem fér bele egy ilyen helyzet. Szégyelljük magunkat, s bár legszívesebben ordítanánk fájdalmunkban és tehetetlenségünkben, mégsem tesszük, mert nem tudjuk, hogyan is kell mindezt tenni. Meg egyébként is kulturált emberek nem csinálnak ilyet. Tartsd magad… tartsd magad – mondogatjuk egymás után magunknak, és a végső kétségbeesés közepette elmormolunk egy imát.

MINDENNEK MEGVAN AZ OKA

Nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen küldetés ilyen helyzetekben meglátni a rosszban elbújtatott jót. Ilyenkor mindenki magába roskad, sajnálja magát, és a felelősöket okolja. Mert azok mind ott vannak, és ők azok, akik miatt minden rosszra fordult. Szidjuk a szemét embereket, akik kirántották alólunk a talajt. Még csak véletlenül sem jut eszünkbe, hogy a felelős egy személyben mi magunk vagyunk.

KIDERÜL, HOGY KI VAN VELÜNK

Amikor még Pesten éltem, ha a lámpás kereszteződésben felém jött egy hajléktalan, belenyúltam az aprópénzes csomóba, kivettem pár érmét, és a lehúzott ablakon át odaadtam a kéregető embertársam kezébe. Kicsit viszolyogtam, hiszen láttam a hosszú és koszos körmeit, és átfutott rajtam, hogy még véletlenül se érjen hozzám, de akkor is… ki tudja, hogyan jutott el erre a pontra az életében? Lehet, hogy sikeres volt az ő élete is, aztán egyszer eljött az a pillanat, amikor egy pillanat alatt elveszítette az addig gondosan felépített életét?

Lehet, hogy annyira padlóra került, hogy nem tudott felállni. Még az is lehet, hogy tudta, sőt tanította is a túlélés módozatait, de ekkor rájött, hogy mennyi különbség rejlik elmélet és gyakorlat között.

Az is lehet, hogy mindenkit elveszített maga körül, és nem volt mersze segítséget kérni, és mire magához tért, már az utcán találta magát.

BABILON

Olvastam egyszer, hogy a babiloniak mind szabad emberek voltak. Amikor épült a Babiloni fal, saját szemükkel látták, miként történt mindez. Ezeket a falakat nem rabszolgák, hanem valamikori szabad babiloniak építették fel.

A szabad polgárok hitelt vehettek fel saját magukra, de ha nem tudták visszafizetni, akkor felkerültek ők is ezekre a nagy és magas falakra, mint adósok. És addig éltek, míg bírták a hajtást és a nélkülözést; ha elfogyott az erejük, a hajcsárok egyszerűen lerúgták őket a mélybe.

MI LEHET ILYENKOR A MEGOLDÁS?

Rá kell jönnünk, hogy mi is csak egyszerű halandók vagyunk, akiknek nagyon törékeny az életvonala. Senki sem sérthetetlen, és megtörténhetnek vele olyan események, amik a mélybe rántják.

Ilyenkor elválik, hogy kik is a valódi barátaink. Ki az, aki veszi a fáradságot, és felhív bennünket. Akinek van egy jó szava hozzánk.

A HIT EREJE

Jó tudni, hogy semmi sem tart örökké. Ez igazán jó hír lehet az emberi mivoltukban megtépázott embertársainknak. Igen, van remény arra, hogy még a látszólag legreménytelenebb helyzetekből is ki lehet mászni.

Még akkor is, ha mi magunk nem hiszünk benne.

Jöhetnek és jönnek is olyan emberek és élethelyzetek, amikbe – ha nyitott szívvel és szemmel járunk – bele tudunk kapaszkodni.

És amikor újra felállunk, már nem leszünk ugyanazok az emberek. A nagyképűségünk már a múlté, érzékenyek lettünk, és valahol, lelkünk mélyén örülünk, hogy ami történt, megtörtént. Mert ezek által a fájdalmak által lettünk azok, akik ma vagyunk.