Gyávaság a párkapcsolatban: majd minden magától megoldódik?
Gyakori párkapcsolati probléma, hogy a pár nem tud beszélgetni. Azt gondolnánk, hogy ez csak kifogás. De nem.
Semmi sem sikerül?
L ehet, Te is voltál már úgy az életedben, amikor – bár mindent megtettél a sikerért – úgy érezted, hogy semmi sem sikerül. Beleadtad a szívedet, a legnagyobb szakmai tudásodat, felkerested a felkeresendő döntéshozó személyeket, s mindezek ellenére el kellett könyvelned, hogy valamiért nem megy: semmi sem sikerül.
ÖRDÖGI KÖR
A baj nem jár egyedül – szoktuk mondani. És ez a kijelentés hatványozottan igaz, amikor valamilyen vélt, vagy valós bolygóállás következtében szinte minden balul sült el az életünkben.
Voltál már ilyen helyzetben?
Milyen volt?
Hülye kérdés, nem? Ilyet kérdezni: milyen volt az, amikor szó szerint szívatott az élet, és semmi sem sikerült?
Azt is gyakorlatból tudjuk, hogy ha már lendületben vagyunk, tudunk navigálni, jobbra és balra kanyarodni, míg ezzel szöges ellentétben, amikor a vitorlásunk a kikötőben, vagy akár a tengeren szél nélkül vesztegel, az maga a pokol. Ilyenkor hiába vetnénk be az évek alatt felgyülemlett szakmai tudásunkat, ha valami, rajtunk kívül álló dolog miatt semmi sem sikerül.
Nem adjuk fel, bevetünk mindent, fokozzuk a tempót, mindent megteszünk, csak hogy megoldást találjunk a felmerülő problémára. Ha kell, időt, ha kell, pénzt fektetünk be, és távol áll tőlünk a feladásnak még csak a gondolata is.
A kényszeres, muszáj cselekedetből idővel görcsölés lesz, és elkezdünk belehibázni a teendőinkbe. Olyan hibákat vétünk, amit korábban – a józan és nyugodt állapotunkban – egyszer sem követtünk el.
Ettől egyre idegesebbé válunk, mígnem elkövetkezik az az állapot, amikor már nem tudunk aludni sem. Az ágyunkba, a gondolatvilágunkba befészkeli magát a kétely, és ebben az egyre kimerítőbb állapotban pánikba esünk.
Dobolni kezd a szívünk, arra leszünk figyelmesek, hogy egy pillanat alatt, a semmiből olyan dolgokat élünk meg, amit korábban sosem. Félni kezdünk, azt hisszük, hogy eljött értünk a kaszás, de mi még nem szeretnénk menni, mert rengeteg dolgunk van még a földi létünk során.
IMÁDOK TANÍTANI
Agrármérnökként már több mint öt éve mezőgazdasági jellegű tanfolyamokon tanítok, főként cigány nemzetiségű embereket. Imádom. Akkor is, ha nehéz.
Képzelj el egy zömében alacsony iskolai végzettségű, felnőttekből álló osztályt, akik szó szerint muszájból jöttek el valamilyen, számukra teljesen idegen tanfolyamra. Reggel fel kell ébredni, rendszeresen, minden nap be kell menni egy tanterembe, ahol ezernyi évnek tűnő idő után füzetbe kell írni. Meg figyelni, és aztán a tanfolyam végén vizsgázni.
A PROBLÉMA ELŐSZELE
Október 3-án véget ért a tanfolyamom.
Úgy gondoltam, hogy a következőig elütöm az időmet egy volt kollégám által javasolt telefonos marketinggel. Nem paráztam sokat, mivel a kilencvenes években a klasszikus Expressz Újság üzletkötője voltam, és már ott is, főként csak telefonon értékesítettem.
De nagyon nem ment.
Hihetetlen, hogy mennyit képes változni az idő múlásával az ember. Annak idején, amíg húsz éven keresztül az értékesítés világában dolgoztam, a rámenősség alapvető követelmény volt. Nem hagytam magára a leendő ügyfelemet, különböző saját és begyakorolt, főként manipulációs technikákat alkalmazva, ha kellett, lasszóval fogtam meg a vevőimet.
Ezt most már nem tudtam megcsinálni.
Volt, hogy 22 percen keresztül beszélgettem egy hölggyel, aki nagyon nem akart megvenni egy háromhetes táplálék-kiegészítő készítményt. Menet közben jól összehaverkodtunk, és végül vásárolt. Mégsem lehettem vele boldog: a fiatal, főként egyetemista kollégáim ennyi idő alatt három-négy adagot is rásóztak a vásárlókra.
Megtörtént, hogy másfél órán át – miközben a gép egymás után adta a leendő ügyfeleket – csak nemet kaptam. Szó szerint mindenki elhajtott. Újra és újra vége lett a rövid beszélgetésnek, és azt éreztem, hogy nekem semmi sem sikerül.
AMIKOR TÉNYLEG ÚGY TŰNIK, HOGY SEMMI SEM SIKERÜL
Abbahagytam. Nem erőltettem.
Tudtam, hogy legkésőbb decemberben elindulnak az új tanfolyamok. Ígéretet is kaptam a partner iskolától.
Nyugodt voltam a belső nyugtalanságomban. Annak akartam látszani, de nem volt az.
Egyre másra csak teltek a napok. Volt mit tennem, hiszen ebben a leállásos időmben extra mennyiségű időt tudtam beletenni a weboldalam csinosítgatásába.
Elővettem a mesélőképességemet, bekapcsoltam a laptopomat, beírtam a címet, és elindítottam egy új blog szöveget a nulláról az utolsó írásjelig.
Szakkönyveket és videókat néztem sorozatban az online marketing témakörében. Folyamatosan jöttem rá, hogy mennyire hatalmas mennyiségű anyagról van szó, amit valahogyan el kell sajátítanom.
Vártam. Teltek a napok. Már november volt. December.
Karácsony.
Ott, a családom közösségében próbáltam elhessegetni a fejem felől a szürke viharfelhőket. Mert tudtam, hogy ott vannak, még akkor is, ha látszólag nem vettem róluk tudomást.
Az éjszakáim már egy ideje kínszenvedéssé váltak. Nem tudtam elaludni. Családfenntartóként gyötört a pénzkeresés kényszere.
A NAP, AMI NAGYON OTT VOLT
Szerelmem egy tanfolyamra jár.
Tegnap délután hazajött, és teljesen gyanútlanul elmondta, amit hallott: két hónappal ezelőtt egy iskola igazgatója azért mondott vissza egy 400 órás tanfolyamot, mert nem volt az ismeretségi körében agrármérnök, aki megtarthatta volna az órákat.
Két hónappal ezelőtt a tanárnő és Mariannkám már ismerték egymást.
Amikor ezt meghallottam, végképp elgurult az a bizonyos tízforintos. Dühöngtem tehetetlenségemben. Ott volt előttünk a tanfolyam, a pénz, a tanítás maga, és e helyett az agyvelőmet stimuláltam a folyamatos aggódásommal, és a tanfolyamra várással.
Ököllel belevágtam a szekrénybe, és üvöltöttem.
Éjjel nem jött álom a szememre. Többször fel kellett kelnem az ágyból – hátam a falnak támasztottam –, és rettegtem, hogy mentem meghalok, mert annyira dobolt a szívem.
VAN ENNÉL MÉG ROSSZABB IS
Koppány fiamat, majd utána Szerelmemet is eldobtam az iskolába. Visszafelé nem találtam parkolóhelyet a lakásunk körül. Egyszerűen nem volt.
Egészen az állomásig kocsikáztam. Ott végre letehettem a kocsit.
Miután kiszálltam, hallottam egy kiabálást. Hátranéztem. A portás közeledett felém. – Az az ön autója? – vágott bele a közepébe. – Igen – válaszoltam. – Akkor el kellene állnia, mert rossz helyen parkol.
Ekkor láttam meg a táblát.
Csak annyit tettem hozzá, hogy ki vagyok teljesen az egész élettől, és nem vele van bajom, csak teljesen agyas az agyvelőm.
Az elmúlt három hónapban tényleg mindent megpróbáltam. Végigjártam az összes iskolát, és felnőttoktatással foglalkozó céget.
Az egyik suliban kiderült, hogy több tanfolyamuk is elindult az elmúlt időszakban, de már mindegyiknek megvan az oktatója.
ELMENJEK, VAGY NE MENJEK EL KAMIONOZNI?
Mivel van C és E kategóriájú jogosítványom is – még az egyetemen megszereztem –, a barátom felajánlotta, hogy akár elmehetnék kamionozni is. Nemzetközire. Havi nettó 5-600 ezer forintért.
Ezt a lelkiállapotot már három éve megéltem. Akkor már a PÁV alkalmasságira is beadtam a jelentkezésemet, mert annyira nem jött képzés.
Most is itt vagyok, ezek szerint valamit rosszul csináltam. Már megint. Nem tanultam meg a leckét.
Tudom, hogy ez mivel járna, illetve csak úgy gondolom, hogy tudom. Fogalmam sincs róla.
Koppány másfél hónapos volt, amikor a Budapesttől nem is annyira távoli Nógrád megyébe szólított a kötelesség. Hétfőn reggel már ott kellett volna lennem, de csak kedd estére értem le. A Váci úton kifelé végig sírtam.
Akkor mégiscsak van valamiféle tapasztalatom a családomtól távol levés terén. De ez akkor volt. A most meg most van. Én is Apa nyomdokaiba lépek? Ugyanúgy hivatásos gépkocsivezetőként keresem meg a családom kenyerét?
Egyetemi diplomával, egy halom értékesítési tapasztalattal, megspékelve egy sor vággyal, miszerint a párkapcsolatok világában, mint segítő teljesedek ki… Tudva tudván, hogy én is hét éves voltam, amikor Apa a nagyobb pénz reményében külföldre ment dolgozni. Öt hét kint, egy hét itthon.
Ekkor valami megtört. Szükségem lett volna az én Apukámra. De nem volt velem.
Jobban, könnyebben éltünk, de akkor is.
NEKEM SEMMI SEM SIKERÜL
Kaptam ajánlatot, hogy Budapest mellett dolgozzak, mint segédmunkás egy építkezésen. A kapott pénzből fizetnem kell a szállást, a kajámat, a felutazást.
Befutott egy másik lehetőség: egy tehetős gazda traktorost és egyben állatgondozót keres. Felhívtam, mert nem volt más választásom.
A REMÉNY
Ismeretlen szám. Felveszem. A vonal végén egy kedves női hang: engem keres, tanítás ügyben. Az egyik oktató kolléga beteg lett, őt tudnám helyettesíteni. Megkérdezi, hogy érdekel-e. Közben mosolygok. Még csak kicsit. A nagy még nem nagyon megy.
Elmondom, hogy az utolsó szalmaszál érkezett most meg hozzám.
Rövidem elmesélem a kálváriámat.
Kicsit később visszahív. Hallom, amit mond, de hirtelen nem értem.
Egy kollegina – miután meghallotta, hogy már mióta nincs munkám – felajánlotta, hogy lemond az én részemre az óráiról. Hogy én tarthassam meg őket. Hogy legyen pénzem nekem és a családomnak.
Hallottam, és mosolyogtam. Most már jobban, szélesebben.
Ilyen van?
Jobban, könnyebben éltünk, de akkor is.
További publikációk
Apa és fia kapcsolata: mikor működik jól, és mikor rosszul?
Hogyan lesz örömteli az apa és fia kapcsolata, miközben alapvetően teljesen másra vágynak. Vajon igaz ez, hogyan lehet elérni?
Depressziós a párom: mit tegyek, hogy jobb kedvre derítsem?
Egyre többen vannak, akik nem terveznek családalapítást, és simán kihagyják a gyerekvállalás nagy vállalkozását az életükből. Vajon miért?
Olvasd el,
így fordítom jó irányba párkapcsolatodat
Follow a manual added link
Egy Férfi és Egy Nő – online tréning
Mindig irigyelted azokat, akik könnyen barátkoznak vagy boldog párkapcsolatban élnek? Talán úgy érzed, hogy ez Neked nem megy? Van egy jó hírem, ami biztosan klassz reményeket ébreszt. Olvasd el részletesen!
Follow a manual added link
Szingli megoldások, – online tréning
Érzed, hogy a nagyvilágban valahol van egy ember, akit az égiek Neked teremtettek? Azt is tudod, hogy addig nem nyugszik meg a lelked, amíg rá nem találsz, amíg fel nem ismered, amíg együtt nem élsz vele?
Follow a manual added link
Online párkapcsolati coaching
Ez Nektek való, ha konkrét és aktuális párkapcsolati problémákat szeretnétek megoldani, amiket megosztanátok velem, hogy közösen találjuk meg a boldogító megoldásokat.
