Pénztelenség, avagy a magyar családok való világa

Vannak dolgok, amikről nem célszerű beszélni: ilyen a pénztelenség témaköre. Mert ciki. Mit mondjunk? Hogy nincs pénzünk? Igen, lehet azt mondani, hogy ez is csak egy állapot, és mint ilyen, nem fog állandóan tartani. És mi van, ha mellémegyünk, és a pénztelenség átszövi a saját, és rajtunk keresztül a családunk életét?

A KÉPZÉSEN HALLOTT SZÁMOK

Pár évvel ezelőtt voltam egy képzésen, ahol előkerült egy A4-es papírlap, rajta betűkkel és számokkal.

Egy család havi pénzügyi költségvetését láttam rajta. Benne voltak a rezsi, az étkezés kiadásai, de ott szerepeltek a lakás, a kocsik hitelei, meg a gyerekek taníttatási költségei is. Hogy ne unatkozzon a család, belekerült az utazás, sőt még a saját lótartás kiadása is.

A végösszeg havi szinten megközelítette a másfél millió forintot.

Ez az összeg fájt nekem. De ezt akkor nem tudtam. Helyette meglehetősen ingerülten kifejeztem a nemtetszésemet.

Mert a papíron leírt összeg még csak köszönőviszonyban sem volt az általam tapasztaltakkal.

PLAFON

A kilencvenes évek végén a befektetés világában dolgoztam rövid ideig.

Az öttagú csapatunk egyik tagja meghekkelte a cég adminisztrációs felületét. Beléptek a fizetési portálra, és megkeresték a cég egyik vezérigazgató-helyettesének havi illetményét.

Mutatták az összeget, de elsőre nem hittem el, hogy ilyen van: 9,7 millió forint szerepel az úriember neve mellett, mint havi kifizetés.

Azt csak félve jegyzem meg, hogy ehhez még részvénycsomag is járt.

Kész sci-fi, nem?

Ugyanitt volt egy másik meghatározó élményem is. A befektetésekkel foglalkozó csapat vezérigazgató-helyette – ő egy másik főnök volt – fel alá járkált a tőzsde irodában, és a sétapálcájára támaszkodva, hangosan ekképpen dilemmázott: „eladjam, vagy ne adjam el”.

Kiderült, hogy 30 millió forint értékben voltak egy olajvállalatban részvényei, és a dilemmát az okozta számára, hogy mit tegyen vele.

És ez csak egy volt a sok részvénye küzül.

Néztem ki a fejemből, miközben felfogtam: ennek az alig harminc éves srácnak ennyi pénze van, illetve ennyi biztosan van.

Én meg ott voltam a cégnél, már alig vártam az első havi kifizetést, mert lyukas volt a zsebem.

Pénztelen voltam egy olyan világban, ahol a vezetők számomra szó szerint felfoghatatlan mennyiségű pénzt birtokoltak.

MARIANA-ÁROK

Földrajz órákon gyakran néztem a Csendes-Óceán délnyugati medencéjének egy pontját: 11 034 métert mutatott a térkép.

Tudomásunk szerint ez a Földünkön megtalálható legnagyobb mélység.

Ha a csóróságot, avagy a pénztelenséget vesszük ugyanígy szemügyre, megállapíthatjuk, hogy a magyar családok több mint a felének egyáltalán nincsenek megtakarításai. Szó szerint egyik napról a másikra élnek.

Elvileg van pénzük, mert a banki kimutatások szerint a lakosság betéti állomány fokozatosan növekszik, mégis, mindezen számokkal ellentétesen nagyrészt pénztelenség dívik a magyar családokban.

Hogy hová kerül akkor a pénz?

Érdemes bemenni egy bevásárló központba, ott lecsücsülni egy padra, és csak figyelni az ott vásárló embereket. Hogy miket vesznek maguknak.

A családomban is van olyan háztartás, ahol plazma tévé van a nappaliban, a fiatal pár hálójában, a gyerekszobában, sőt a szülők külön hálóiban is. Ez testvérek között is öt darab tévé. És nem a használt piacról szerzik be ezeket.

Pénztelenség? Látszólag nyoma sincsen.

Nem látok bele a családi kasszájukba, nem látom a bevételeiket, de azt tudom, hogy a házuk terhére már korábban vettek fel jelzálog-hitelt, csak hogy kielégíthessék a vásárlói vágyukat.

És ez csak a jéghegy csúcsa.

MI VAN A MUNKA NÉLKÜL, VAGY KÖZMUNKÁBÓL, VAGY SEGÉDMUNKÁBÓL ÉLŐ TÖMEGEKKEL?

Nem kell ahhoz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében élni, hogy az ember megtapasztalja a pénzbeni nincstelenség állapotát.

Amikor annyi pénzből kellene megélnie egy családnak, amiből jobb helyen egy házi kedvenc öleb él.

Ezek az emberek is itt, Magyarországon élnek, és legtöbb esetben családosok.

Az lenne a megoldás, hogy gyerekeket vállalva hozzájussanak az állami támogatási rendszerhez? De hogyan tennék meg, ha nincs normális jövedelmük, hogy a bankok szóba álljanak velük?

Lépjünk tovább.

Ha egy férfi elérte a negyven évet, már alapvetően csökken a vállalati szférában az értéke. Öreggé válik. Ott vannak helyette a fiatalok, akiknek még nincs családjuk, ezerrel nyomják az ipart, és a sikerért szinte mindenüket odaadják. Versenyre kelhet velük egy negyvenes, tapasztalt menedzser?

Ha elveszíti a pozícióját, mit csináljon? Menjen át egy hasonszőrű profillal rendelkező céghez, és üljön bele ott is a vezetői székébe?

Vagy vállaljon a korábbinál sokkal kisebb presztízsű munkát, jóval kevesebb hatalommal és pénzzel?

És akkor még nem beszéltünk a gyerekkel rendelkező nőkről, akikre a munka mellett a család mindennapi életének szervezése is hárul?

Ők hogyan tudnak elboldogulni a mai valóságban?

TANÁCSOK MINDIG VANNAK

A média adja a kéretlen tanácsait. A reklámok tele vannak megoldási javaslatokkal: hogyan érjük el a céljainkat, hogyan maradjunk fiatalok, hogyan teljesítsünk úgy az ágyban, mint a húszas éveinkben, hogyan együnk egészséges ételeket, hogy megelőzzük a szívinfarktust, a magas vérnyomást, a sztrókot, a cukorbetegséget, a rákot, hogy csak a vezető betegségeket említsük. Jön a javaslat, hogy napi szinten legalább húsz percet mozogjunk.

Hé, emberek! Stop!

Állj!

Hogyan?

Azt sugallják nekünk, hogy az életünkben mindent meg tudunk valósítani, tényleg mindent. Csak a képzeletünk lehet a gátja a bakancslistás vágyainknak.

Nézzük a közösségi oldalakat, és csöpög a nyálunk, amint belelátunk az ismerőseink életébe. Még csak bele sem gondolunk, hogy lehet, ennek még csak a fele sem igaz, de annyira szeretnénk mi is jól élni, hogy megfájdul a szívünk: nekünk miért nincs meg mindaz?

És ekkor fogjuk magunkat, feltárcsázzuk az online hitelintézetet, és megrendeljük az újabb hitelünket:

Egyszer élünk, vagy nem?!