Munka és család: hogyan férhet meg két dudás egy csárdában?

Kit ne érdekelne a felnőttek világában munka és család összhangjának megteremtése; ennek ellenére a legtöbben képtelenek ezt megtenni. Vagy az egyik oldal, vagy a másik kerül előtérbe, és ez a folyamat számtalan feszültséget szül a családokban. A vitathatatlan nehézségek ellenére mégis képesek lehetünk megoldani a nagy kihívást: egyensúlyt teremteni munka és család között.

EGY ESET A SOK KÖZÜL

Egy volt kollégámmal rendszeresen tartom a kapcsolatot. A minap beszélgettünk utoljára.

Megtudtam, hogy a déli határvidéken dolgozik, és teljesen kivan mindene. Az elmúlt hónapjaiban szinte alig pihent, nem volt ritka, hogy csak egy-két órát aludt, és újra kezdte a feladatait.

Rengeteget utazik, és olyan feladatokat is el kell végeznie, ami valójában nem is az ő reszortja. Teszi ezt úgy, hogy két végén égeti a gyertyát. Szinte alig pihen, a tárgyalások között folyton autót vezet, és szinte csak hálni jár haza a családjához.

Otthon két gyerek várja, plusz a felesége. Elmondása szerint lassan válóhelyzet áll elő, és nem tudja, mit tegyen. A többletmunkát a cége nem honorálja, nem is beszélve az anyagi mellett az erkölcsi megbecsülésről: szinte sosem kap dicsérő szavakat.

Ezt nem is értem. Tényleg nem. Elvileg a cégeknek tudniuk kellene, miként motiválják az alkalmazottaikat. Ebben természetesen benne van a pénz, amit munkadíjként kifizetnek a kollégáiknak, de nagyon gyakran elfeledkeznek arról az aprócska kis valamiről, amit úgy hívnak: ember. Mert érző emberi lények vagyunk, akiknek nagyon jól esik, ha néhanapján vállveregetés közben egyszerűen csak annyit mondanak: köszönöm.

Vajon az ő esetében megvalósul az áhított egyensúly munka és család között?

MEGÉRI?

Saját tapasztalatból tudom, mit jelent az, ha az egyik szülő – bár csak képletesen – kivonul a gyerek mindennapi életéből.

Annyi éves voltam, mint most Koppány fiam: hét. A Szüleim ekkor döntötték el, hogy Apa elfogadja a cége által felvázolt tervet; szinte dupla fizetésért öt hetet a határon túli Ungváron tölt, majd egy hetet itthon, a családjával.

Bár csak alig száz kilométerre voltak a családi háztól, de lehettek volna akár a Holdon is, ez a lényegen mit sem változtatott: akkor nem volt velem Apa, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Elsős lettem az általános iskolában, és annyi mindent el szerettem volna mondani az én Apukámnak. De nem volt velem.

Ebben a pár évben szó szerint megerősödött a családunk anyagi helyzete. Apa fizetésének hála lettek megtakarításaink, és tényleg a legújabb és legmenőbb cuccokban járhattam iskolába. De én ezt nem kértem. Nekem Apára lett volna szükségem, nem az anyagi jobblétre.

A korábban oly jól működő apa-fia kapcsolat parkolópályára került, és bármit tettem a későbbiek során, úgy is maradt. Ott, akkor, a határ örökre el- és szétválasztott minket. Persze a szeretet ugyanúgy megmaradt, csak az egymáshoz közelítés módját veszítettük el.

Akkor még nem tudtuk, hogy örökre.

Anya és Apa a legjobbat akarta a gyerekeinek és saját maguknak, de miközben elérték az anyagi biztonság állapotát, elveszítették a másik oldalon a csatát, az én szempontomból pedig a háborút: a munka és a család egysége felborult, és ott voltam egymagamban, tele kételyekkel.

És ezen sajnos a pénz nem tudott segíteni.

A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI ÖNMAGÁT?

Tréningeket és tanfolyamokat tartok főként alacsony iskolai végzettségű embereknek, és e mellett építem a párkapcsolati coach és házassági tanácsadó karrieremet. Szeretem mind a kettőt, és szívem szerint csak ezzel a kettővel foglalkoznék. Imádok tanítani, embereket megnyitni, és egyben motiválni.

Az élet – mint tudjuk – tényleg nem habostorta, és néha megesik, hogy a terveink ellenére nem jönnek össze a dolgaink. Így voltam én is jó pár esetben az elmúlt években.

Kimaradtak hónapok, amikor nem volt megbízatásom, és ott volt a fejemben a gondolat: hogyan fogom etetni a családomat?

Kézenfekvő lett volna, hogy elővegyem az egyetemen megszerzett C és E kategóriás jogosítványomat, és útnak induljak, mint kamionos. Mert ezt a tevékenységet most nagyon keresik és példásan megfizetik.

Ezerszer eszembe jutott Apa sztorija: a pénzért cserébe hagyjam fizikális itt a Családomat, és járjam az országutat, mint egy vándor? De ha így teszek, ki fogja megfürdetni a Fiamat este, és ki fog neki fejből mesét mondani? Mert eddig ezt én „csináltam”. Ha elmegyek, vajon mennyire borul a munka és a család eddigi egyensúlya, ahol úgy szerzem meg a pénzt, hogy közben fizikálisan is jelen vagyok a Családom életében?

Tudtam jól, ha ezt a munkát elindítom, gyökeresen megváltozik az életünk. Úgy, mint akkor, több mint negyven éve, amikor Apa „hagyta el” a családját. Hogy jobban éljünk.

ELMENJEK KAMIONOZNI?

Bár az Élet az elmúlt három évben kétszer dobta fel a kamionozás lehetőségét, mégis úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a felkérést a táncra.

Hogy ennek meglett következménye? Igen, meglett. Akár három éve, most is hónapokon át összeszorítottuk a nadrágszíjat, és rengeteg ideget is lenyelve, sok-sok álmatlan éjszaka után állunk újra talpra anyagilag. Visszafizetjük a kölcsönkapott pénzeket, hogy újra tovább tervezhessük az életünket.

Nagyon megterhelő tud lenni, ha van egy álmod, de az Élet bekavar, és összekuszálja a szálakat. Alig egy éve úgy tűnt, hogy a volt cégemtől kapott pénzen el tudom indítani azt a marketing tevékenységet, ami hamarosan megteremti azt, hogy csak a párkapcsolat témakörére koncentráljak. Aztán kiderült, hogy a megtakarításainkat bele kell tenni a napi tej és kenyér bizniszbe, ezzel mintegy megint eltolva a vágyainkat.

De akkor sem mentem el kamionozni, mert ezt az árat nem akartam megfizetni.

A MUNKA ÉS A CSALÁD KÖZÜL MELYIK A FONTOSABB?

Gyakran kerülünk bele abba a helyzetbe, hogy döntenünk kell munka és család között. Ránézésre nem erről van szó, mégis tudjuk, hogy az adott pillanatokban meghozott döntéseink jelentősen meghatározzák a következő éveinket.

Bár annyira pörög az életünk, mint még soha máskor, mégis érdemes annyi időt eltölteni az előttünk tornyosuló megoldandó helyzettel, amennyi csak szükséges.

Kimenjek külföldre dolgozni, hogy több pénze legyen a családnak? Vagy felüljek a vonatra, és irány az ország másik fele?

Egy iskolai vezető hölgy elmondása szerint ők is végigszenvedték ezt az igazán nehéz helyzetet.

A korábban jól működő vállalkozásuk bedőlt, a házukra felvett hiteleket fizetni kellett, így nem maradt más hátra, mint hogy a férj felvegye a kesztyűt, és irány a messzi Németország. Ott is egy húsüzem, ahol segédmunkát végzett, több mint fél évig. Közben maradt a telefonon való beszélgetés, és a meggyötört szívek. De a kétlaki élet és a külföldi fizetés abban segített, hogy nem veszítették el az otthonukat.

Igen, vannak helyzetek, amiket meg kell oldani. Ilyen helyzet volt, amikor elmentem egy burkoló mesterhez segédmunkásként dolgozni, úgy, hogy semmi közöm nem volt hozzá. Kellett a pénz, ezért elhallgattam a rám rakott mindenséget.

De aztán jött újra a tanítás, és ha nehezen is, újra azt csinálhatom, amit szívből szeretek, a kapott pénzből meg újrakezdhetjük, visszafizetve az adósságunkat.

Tudom, hogy rövidesen eljön az az idő, amikor elkezdhetem a párkapcsolati coach és házassági tanácsadó tevékenységemet reklámozni, és ezzel végre megteremthetem a munka és a család egységét.