Játék vagy győzelem: melyik az igazán fontos szempont?

A gyerekek imádnak játszani. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy a játék vagy győzelem közül melyiket választanák, csak néznének ránk értetlenül. Számukra a játék minden. Mire ugyanezek a gyerekek felnőnek, már nem is annyira egyértelmű számukra, hogy a játékot vagy inkább a győzelmet választanák.

MIÉRT ANNYIRA JÓ JÁTSZANI?

Amikor először találkozok egy tanfolyamon a tanulóimmal, a bemutatkozó részben megkérdezem tőlük a hobbijukat. Sokan nem értik, mit is akarok ezzel.

A hobbi árulkodik a „gazdájáról”. Megmutatja, mi az, ami igazán ki tudja vonni őt a mindennapi mókuskerékből. Mert tapossuk. Mindenki. Még azok is, akik látszólag a mókuskerék felett állnak. Még ők is tapossák.

A szokásaik rabszolgái ők is.

A gyerekek nem bonyolítják túl a dolgokat. Játszanak, és közben örülnek. Nem tudják, miért boldogok: csak azok.

JÁTÉK VAGY GYŐZELEM?

A fiam egy évvel ezelőtt talált egy harcolós játékot. Megkérte az anyukáját, töltse le neki.

Amikor először megláttam, nem hittem a szememnek. Pipa voltam. Egy agresszív játékkal tölti az idejét ahelyett, hogy a valódi, kézzel fogható játékaival játszana?

Idővel megszerettem ezt a játékot. És én is letöltöttem a céges mobilomra.

Szinte beszippantott az élmény. Nem tudtam magamnak sem megmagyarázni, mi történik velem. Reggel, miután felkeltem, már be is töltöttem. Alig vártam, hogy láthassam, milyen ajándékokat rejt az ajándék ládika.

Bent a munkahelyemen napjában többször is betöltöttem a játékot. Arra persze odafigyeltem, hogy levegyem a hangot, és nehogy véletlenül eláruljam magam.

Egyre másra fejlesztettem fel a harcoló figuráimat. Játszottam és győztem. Könnyed volt minden. Élveztem a játék és a győzelem ízét.

Majd egy idő után azt vettem észre, hogy teljesen „kikészülök”, ha a rendszer lelassítja a harcosaim betöltését, ezzel kedvezve az ellenséges csapatoknak. Ott már két, három figura is betöltött, amikor az enyém még a rajtvonalon várakozott.

Elborult az agyam, mérges voltam.

Koppány fiam ilyenkor odajött hozzám, és visszamondta azt, amit korábban hallott tőlem: Apa, ez csak játék!

Az agyammal tudtam, hogy igaza van, de én a játékot azért akartam játszani, hogy győzzek, és a játék vagy győzelem kérdését teljesen félretoltam.

Én győzni akartam, magasabb szintre jutni, és újabb harcosokat kapni.

AKÁR AZ ÉLETBEN

A virtuális világ magába szippantja az embereket. Teszi ezt úgy, hogy nem is vesszük észre.

Ott van a családunk, és mindenki a kezében tartja az okostelefonját. A nagymama szókeresőzik, a gyerekek építenek vagy harcolnak, apa harcol, anya egy ugrálós játékot űz.

Kommunikáció semmi.

Hogy ez csak rossz lenne?

Nem hinném. Hiszen ez is egy játék. Egy hobbi. És mint ilyen, lehet ezt is jól játszani. Nem eltúlozni, megtartva a mértéket.

A játék vagy győzelem kérdése itt is felvetődik. Igen nehéz csak úgy játszani, mint a gyerekek. Akik tényleg csak a játék öröméért játszanak.

Elnézem a fiamat, amint betölti a harcos figurákat. Sokszor – miután letette egy játékosát a harctérre – csak nézi, mi történik a harcoló felekkel, és nem csinál semmit. Még akkor sem, ha én, mint felnőtt tudom, hogy ki fog kapni, mert az ellenfele ez idő alatt már két vagy három figurát is lerakott.

Nem érdekli.

Ő játszani és nem győzni akar. Igen, benne van a győzelem vágya is, de még nem ez dominál. Én meg – a felnőtt – győzni akarok, és a játék másodlagos.

Játék vagy győzelem?