Élni vagy túlélni, ez itt az eldöntendő, fajsúlyosan nagy kérdés!

Amikor a család rendben van, megy minden, mint a karikacsapás. De hirtelen minden megváltozhat. Az élni vagy túlélni kérdése ilyen esetben költői: csak arra vágyunk, hogy végre vége legyen a szenvedésünknek, és visszakapjuk az életünket. Szeretnénk kalandokat, vannak vágyaink, de mindezeket úgy szeretnénk elérni, hogy lehetőség szerint minden maradjon úgy, ahogyan addig volt. Ha megkérdeznénk az embereket, élni vagy inkább túlélni szeretnének, csak néznének ránk, és azt gondolnák magukban: ott bent biztosan elmentek hazulról.

ÉLNI JÓ!

De tényleg így van?

Az elmúlt években több alkalommal is eszembe jutott Déri János. Még a húszas éveim elején jártam, amikor beteg lett. Az maradt meg bennem, hogy akkor kezdett el élni, miután megtudta: megtámadta a halálos kór.

Most hallgattam meg a róla készült utolsó felvételt. Az életének 80-90%-át a TV töltötte ki. A munka. A riportok. A műsorok. A szolgálat. És itt, ebben a videóban arról beszélt, ha túléli, igen, akkor is fog tévézni, de nem ennyit.

Ilyenek lennénk mi, emberek, amikor az élni vagy túlélni kérdésköre foglalkoztat minket? Vagy az is lehet, hogy annyira leköt bennünket a mindennapok szélmalomharca, hogy még csak eszünkbe se jut az elmélkedés?

Eszterházy Péterrel halála előtt Szegő András készített riportot. Arra a kérdésre, hogy megérte-e… hogy írópápaként tisztelték, na erre azt felelte, hogy nem biztos. Mert azzal, hogy miközben az írógép előtt ült, és a gondolatait papírra vetette, azzal végső soron rengeteg mindenből kimaradt.

Az üzleti életben dolgoztam, abban is az értékesítés területén. Ezt megspékelve 16 évig MLM hálózatokat építettem. A munkámból kifolyólag tényleg ezrekkel ültem le meginni egy kávét. És a bökőt a nyakamra helyezve sem tudnék egy tucatnál több olyan embert felsorolni, aki szó szerint tudott élni. Aki laza volt, fesztelen, és megelégedett azzal, ami megvolt neki. Aki tudta élvezni a jelent, és képes volt megragadni a filmkockaként tovatűnő pillanatot.

Ránézésre sokan sikeresek voltak, és úgy tűnt, semmi sem hiányozhat az életükből, de nem voltak lazák. Ez akkor derült ki, amikor jobban odafigyeltem rájuk. Amikor átláttam a felvett álarcukon.

DE HOGYAN KELL ÉLNI?

A kétezres évek közepén hat évig egyedül éltem. Túl voltam már a második válásomon is, és nem voltam képes belemászni egy újabb kudarcba. Persze vágytam a szeretetre és a női törődésre, de a félelmem nagyobb volt ez irányú vágyaimnál.

Ebben az időben ismerkedtem meg jobban az ezotériával. Egymás után vettem a könyveket, és bogarászva kerestem a leírt igazságokat.

Mi az élet értelme? - tettem fel magamnak sokszor a kérdést.

Rögeszmémmé vált, hogy megtaláljam rá a választ. Megtanultam a meditációt, speciális légzésgyakorlatokat végeztem, ahogyan azt a tanfolyamon a terület mesterétől hallottam. Sőt, még fel is hívtam, miközben egy intenzív, fél órás ki- és belégzés alkalmával furcsán kezdtem érezni magam.

Tanfolyam tanfolyamot követett, de csak nem találtam meg a kérdésemre választ. Az akkori MLM üzletemből annyi jogdíjszerű jövedelmet kaptam, amennyi elég volt arra, hogy szó szerint kivonjam magam az élet forgatagából. Szinte hihetetlen, de havi 4-5 órai munkával megkerestem azt a pénzmennyiséget, amiből (látszólag) gondtalanul éltem.

MIÉRT A DRÁMÁK KAPNAK OSCAR DÍJAT?

Való igaz, a drámai alkotásokon kívül csak nagyon ritkán adatik meg, hogy egy más műfajú film Oscar díjat kapjon. Valahogy imádjuk, ha drámát élhetünk meg és át. Szeretjük a pörgést, a meleg helyzeteket, és ki nem állhatjuk a nyugis hétköznapokat. Ilyenkor előtör belőlünk az unalom, és annyira magunk alatt vagyunk, hogy valamit tennünk kell.

Drámával van tele az életünk. Látszólag élünk, de valójában sokszor csak túlélünk. A napot, a hétfőt, majd a keddet… a szerda már alakul, a csütörtök már ott van… és a péntek, az maga a gyönyör. Véget ér a suli, a munkahelyen letesszük a lantot, és kezdődik a jól megérdemelt pihenés. A szombat eszméletlen, a vasárnap is klassz, de ott bujkál bennünk az a pici kis félsz, hogy holnap újra kezdődik minden.

És ez így megy egy életen át.

Vajon ez lenne az életünk értelme? Hogy csecsemőként megszülessünk, növekedjünk, aktívak és szeretetreméltóak legyünk, jól tanuljunk, szuper karriert építsünk, gyerekekkel, házzal, kocsival, nyaralásokkal, klassz Facebook posztolt képekkel, sok-sok lájkkal, hogy aztán, mint az Ivan Iljics halála című kisregényben, hasonlóképpen a főhőshöz, életünk végéhez közeledve rádöbbenjünk: „Talán nem úgy éltem, ahogy kellett volna”.