Elfogadom a párom testét: amikor már nem olyan szép, mint amilyen volt

Szerelmem dobta fel ezt a témát. Hogy írjak erről is. Szerinte megéri a pénzét: elfogadom a párom testét. Olyannak, amilyen. Amikor indul egy párkapcsolat, el vagyunk varázsolva a szerelemtől. Nem látunk, csak a párunk testét akarjuk ölelni és szeretni. Vágyunk rá, hogy megszeretgessük. De mi van akkor, ha az idő múlásával az a bizonyos jó fenék és imádni való kebel már megereszkedik, és veszít szépségéből? Elfogadom ilyennek a párom testét, vagy nem igazán megy?

KEZDETEK

Van egy fiú és van egy lány. Egymásba szeretnek. Mindig egymásra gondolnak. Együtt vannak még a gondolataikban is. Amikor egymáshoz érnek, megáll az idő. Imádják egymás testét. Simogatják, cirógatják egymást, azt kívánják, bár soha ne kelljen elválniuk.

A szerelem beteljesedéséül oltár elé állnak. Kimondják a boldogító igent. Így is gondolják: holtodiglan-holtomiglan. Őket semmi sem állíthatja meg. Ők egy pár, és örökké azok is maradnak. Nem figyelik a válási statisztikákat, nem érdekli őket a külvilág. Egymást akarják, örökkön örökké.

Beindul az életük, a munka világában is bontogatják a szárnyaikat. Már van elég pénzük, hogy megálljanak a saját lábukon. Családban gondolkodnak, de még annyi minden van, amit látniuk, amit tapasztalniuk kellene. A családalapítást későbbre halasztják. Amikor már meglesz a saját lakás, kocsi, meg ilyenek.

Egész nap egymásra gondolnak, alig várják, hogy munka után egymás karjaiban töltődjenek fel.

VÁLTOZÁSOK

Vezetői beosztást kapnak. A megemelt fizetéssel együtt megnő a felelősségük és a munkaidejük is. Most már nem engedhetik meg, hogy csak egymásra koncentráljanak, mint a párkapcsolatuk elején. Teljesíteni kell, a nagyfőnök várja az eredményeket, és nekik teljesíteni kell az elvárásokat.

A laza életet felváltja a „kell” időszaka. Kell a több pénz, kell a magasabb poszt a ranglétrán, kell a nagyon és szebb szolgálati autó. A beosztottjaik előtt érnek be a céghez, és utánuk távoznak. Otthon is előveszik a laptopjukat, bekapcsolják, és tovább dolgoznak.

Volt már ilyen az életedben? Ismerős a szitu?

Elfogadom a párom testét – szoktuk mondogatni. Könnyű kimondani a szavakat, de mi van a gyakorlatban?

Fiatalon gyakran sportolunk, mozgunk. A testünket ápoljuk, szinten tartjuk a formánkat. A lányoknak feszes a bőrük, csak úgy dudorodik a fenekük, a srácok meg helyes kis izmokat fejlesztenek. Minden szép és jó, már-már tökéletes.

Az idő előrehaladtával egyre kevesebb idő marad a sportolásra. Eleinte csak egy-egy alkalom marad ki – nyugtatgatjuk magunkat, hogy ettől még nem dől össze a világ –, de aztán leállunk a mozgással, de persze csak átmenetileg.

És kezdetét veszi a klasszikus, csak egy kilót hízok évente mozgalom. Egy év alatt egy kiló, tíz év alatt már tíz kiló…

ELFOGADOM A PÁROM TESTÉT?

Korábban szinte állandóan pucéron szaladgáltunk a lakásban, vagy pár gönccel magunkon, mintegy felkínáltuk magunkat a párunknak. Most meg gyakran át sem öltözünk az otthoni ruhánkba, csak leülünk az íróasztalunk elé, és újra ülő munkát végzünk.

És egyszer csak örömhírt kapunk az élettől: megfogant az első csöppség, már nem leszünk egyedül. Kilenc hónap múlva az otthon csendjét áthatja a csecsemősírás.

Ha már megtapasztaltad ezeket az időket, tudod, hogy véget ért a nyugodt „ketten vagyunk és szeretjük egymást” korszakunk. A kis lény szomjazza a figyelmünket a nap mind a 24 órájában.

Az ifjú anyuka teste átalakult. A terhesség után ott maradtak a zsírpárnák, és nagyon oda kell figyelnie mindezek után, hogy le is menjenek. Amikor megszületik a második gyerek, a forma visszanyerése még nehezebbé válik. Sok esetben sci-fi szerű az egész.

Elfogadom a párom testét ebben a megváltozott világban?

APRÓ MEGJEGYZÉSEK

Érdekes módon, ha sportolunk, kevésbé kívánjuk az evést. Ha nem mozgunk, az időnk jelentős részében kompenzálni fogunk. Eszünk. Valójában nem is eszünk, csak csipegetünk. De azt állandóan. Mert jól esik. Megnyugtat bennünket, hogy állandóan mozog a szánk. A rágással csökkentjük a feszültségünket. Mert az bőven van.

Ki ne találkozott már azzal a finom, segítő szándékkal elindított, pár kedves szóval: még mindig eszel? Ott ülsz a nappalidban, nyomod befelé a kaját, mert úgy érzed, mentem éhen halsz, és végre valami jó is történik veled a nap során, és ekkor megszólal a szerelmed.

Valahol itt indulnak el a beszólások. Az apró kis segítő szándékok. Hogy lehet, neked is újra mozognod kellene. Nem mondjuk ki, hogy drágám, elhíztál, és így nem vagy jó nekem. Nem, inkább célozgatunk, kerülgetve a forró kását. De a kása melegen marad, és sosem fog így kihűlni.

Az esti összebújások is elmaradoznak. A fejünkben persze ott van az a bizonyos heti limit – az átlag –, amit nekünk is teljesítenünk kellene; belefogunk, hogy megszabaduljunk ettől a gondolattól is. Nem tart sokáig, gyorsan túl akarunk jutni rajta, csak hogy tovább tegyük a fontos dolgainkat.

Ekkor már nem jut eszünkbe, hogy az első találkozásunk pillanatait követő mézes hetekben csak egymásra vágytunk.

Aztán már le sem öltözünk egymás előtt. Megtesszük ezt a fürdőszobában. Bebújunk az ágyba, és mivel fáradtak vagyunk, már alszunk is.

ELFOGADOM A PÁROM TESTÉT

Lehet, nem húzódott vissza rendesen a méhe, így ha akarná, se tudná visszaállítani az eredeti állapotot. A narancsbőr is megjelent már. A szeme körül ott vannak a ráncok.

Apa is papós alkatú lett. A mozgása sem már a régi, a totális, mindent elsöprő dinamika. A korábbi pici, kedves kis pocakból igazi hordó lett. A férfiassága sem úgy szuperál már. A keze bőre kezd olyanná válni, mint a szikkadt talaj.

De még ha meg is tartottuk az eredeti alakunkat, a bőrünkön megjelennek az öregedést jelző foltok.

Kétségbe esünk, újabb és újabb szépészeti módszerekhez nyúlunk, hogy elfedjük a valóságot. Vagy elfogadjuk a kor velejáróját.

Az elfogadás mindig nehéz… dehogy nehéz! Csak el „kell” fogadni a változást, ami örök. Hogy sosem marad az, ami az előző pillanatunkban volt. A test is öregszik, ez maga a változás.

Hogy mindezzel mit kezdünk, az tényleg csak rajtunk múlik. De, ha képesek vagyunk elfogadni a változásokat a saját testünkön, akkor jó esélyünk van arra, hogy elfogadjuk a párunk testét is olyannak, amilyen.