Elfogadás a párkapcsolatban: könnyen megy, vagy őrülten nehéz?

Mennyire egyszerűnek hangzik maga a szó: elfogadás. Elfogadom a páromat olyannak, amilyen. Mert szeretem, így nem is tehetnék másként. Aztán jön a veszekedés és egymás energiájának a leszívása, és már nem is tűnik annyira könnyűnek az elfogadás.

A TEST

Az ismerősi körömben van olyan pár, ahol a hölgy egyszerűen rá sem tud nézni a gyereke apjára. Alig négy év alatt a srác szó szerint óriási testet növesztett. Bár sosem volt nádszálvékony, de amit magára szedett, az nem semmi.

Valamikor szerették egymás testét. Összebújtak és ölelkeztek. Ez olyan természetes volt számukra, mint hogy májusban megszállják az akácosokat a méhek.

Szerelmük gyümölcseként megszületett a lányuk, és mindenki boldog volt. Az elfogadás egyértelmű volt a párkapcsolatukban.

Aztán, szép lassan – úgy, hogy nem is vették észre – a napi problémák és a stressz leküzdésére elővették az ősi módszert: ettek. Az egész család. Aminek hamarosan meg is lett a következménye.

MIT LEHET ILYENKOR TENNI?

Ha megfelelő lett volna a kommunikáció a párkapcsolatukban, leülhettek volna, hogy átbeszéljék a feszültséget okozó problémákat. Mivel erre nem voltak képesek – vagy nem akartak konfrontálódni egymással –, jött az evészet.

Biológiailag nem tudták, hogy stressz esetén nem azért eszünk, mert éhesek vagyunk. Sőt, az esetek legnagyobb részében csak úgy toljuk be a fejünkbe a finomságokat. Mert egyszerűen jól esik a lelkünknek. Ha megtömtük a pocinkat, azt vesszük észre, hogy már nem is vagyunk feszültek, mivel a rágással a fogunkon keresztül rengeteg energiát leadunk a környezetünknek.

De hogyan is lehetnék képes elfogadni a párom testét, amikor az úgy változott meg, ahogyan én már nem szeretem?

Szóljak neki, hogy fogyjon le? Vagy inkább azt pedzegessem, hogy el kellene mennie újra futni, vagy valami sportot űzni? Vagy a vacsora alatt szóljak, hogy nem kellene annyit enni, mivel éjszaka lerakódik a bevitt étek, és csak még tovább hízunk tőle? Vagy csak célozgassak, hogy mit is kellene tennie? Persze nem konkrétan, hogy meg ne sértődjön.

A SZEXUÁLIS ENERGIA

A férfiak szexuális energiája a negyvenéves koron picit túl elkezd csökkenni. A teremtés koronái azt veszik észre, hogy ami eddig csípőből ment, az most már nem az igazi. Lehet, hogy a stressz okozza? Az idegeskedés? Vagy az is meglehet, hogy már nem kívánják annyira a szerelmük testét?

Jó lenne tudni, hogy nem jött el a világ vége. Az, hogy kevésbé képes újra töltődni a férfi rendszere egy kielégülés után, természetes velejárója a kornak. Meg lehetne tanítani a férfiaknak, hogy hogyan szerelmeskedjenek úgy, hogy ne történjen ejakuláció. Mert ezt meg lehet tanulni, éppen úgy, ahogyan a nők is meg tudják tanulni, miként pulzáljanak a hüvelyükkel a PC-izmukat használva.

Az elfogadás a női testet éppen úgy érinti, mint a férfiakét. Megereszkedik a bőr, a szem körül megjelennek a ráncok, a mell sem az igazi, és a popón sem úgy áll már a bikini, mint annak idején.

Valamit tenni kell, hogy megtartsák a formájukat és vele együtt a párjukat. Mert a középkorú férfiakra szó szerint vadásznak a huszonéves bombázók, akik mindazt tudják, amit ők már nem.

Mi lehet a megoldás?

Szépészeti beavatkozások? Ha felvarratják az arcukat és a mellüket, már jobban érzik egy kicsit magukat? Jöhet a botox, vagy a kollagén készítmények, hogy újra sima, puha és kívánatos legyen a bőrük?

AZ A BIZONYOS DARTH VADER-I SÖTÉT OLDAL

A Föld nevű bolygón hús-vér emberek élnek, erényekkel és gyengeségekkel. Az erényeinket jó esetben ki tudjuk emelni, a sötét oldalunkat azonban elrejtjük még a párunk elől is.

A feleség nagyon jól főz. Vezeti a háztartást, otthon rend és tisztaság honol. De a szexben csak a hagyományos pózt szereti. Hiába próbálja rávenni a férje, hogy legyen felül is, nem megy neki, mert nem bírja a lába. Szinte azonnal eláll. Így nem is erőlteti. E mellett imád cigarettázni. Meg kávézni is. És nem sportol, mert nem szereti a mozgást.

A férj ezzel szemben világ életében sportos beállítottságú volt. Neki lételeme a mozgás. Ha nem fut vagy úszik, akkor gyalog jár mindenfelé. A bevásárlóközpontok környékén teszi le a kocsiját, ott, ahol még nem kell fizetni parkolódíjat, és inkább sétál tíz percet. A felesége ellenben azt szereti, ha a helyszínre viszik. Ő utál csak úgy sétálni.

A férfi nagyon szereti a sportműsorokat, a nő ki nem állhatja.

A férj tűzrőlpattant, izgő-mozgó, nyugtalan, a nő kiegyensúlyozott, hűvös, távolságtartó, de stabil jellem.

Ránézésre nekik egyáltalán nem kellene együtt lenniük, mégis működik a párkapcsolatuk. Mert az életük része az elfogadás.

Vannak, akik azt mondják, az ember mindent megkaphat az életében. Mindent. Azt, akkor és úgy, ahogyan azt csak akarja. Mert csak akarni kell.

Lehet, hogy ez így van a sportban, ahol ha betolom a jó adag munkát, van némi tehetségem és mérhetetlen kitartásom és egy csipetnyi szerencsém, akkor megkaphatom a hőn áhított első helyezéseket.

De a párkapcsolat világa már kávéház. Itt nem lehet eredményeket elérni a bűvös „akarom” mágiájával. Itt elfogadásra van szükség. Arra, hogy úgy fogadjam el a páromat – és saját magamat –, ahogyan az van. A jó és a „rossz” tulajdonságaival együtt.