Az életben mindent szabad, vagy azért mégiscsak vannak korlátok?

1998 nyarán egy kollégám az javasolta, menjek el egy ismerőséhez, aki kineziológus. Azzal folytatta, hogy neki is voltak korábban lelki gondjai, és egy pár alkalom teljesen helyretette őt. A srácnak az volt az ars poetica-ja, hogy az életben mindent szabad. Laza volt, humorral teli, és imádták a nők. Nekem sem kellett több: egyből vettem a sátorfámat, és irány a megadott cím. Az életben mindent szabad – csengett a fülemben folyamatosan.

AZ ÉLETBEN MINDENT SZABAD?

Lehet, Te is ismersz olyan embereket, akik gondolkodás nélkül belevágnak dolgokba. Látszólag nem mérlegelnek, hanem hajrá. Már csinálják is.

Aztán ott vagy Te, aki csak nézi őket, és nem bírja felfogni, hol van bennük az egészséges félelem. Sőt, nem is félelem ez, csupán egy apró belső érzés, amely felhívja a figyelmet: itt új dolog, új helyzet, új személy… szóval valami egészen új van, amivel még nem találkoztál.

Ez látszólag egy önvédelmi mechanizmus, ami megvéd bennünket a rossz döntésektől, amiket legtöbb esetben, utólag megbánnánk.

Ezzel szemben ott vannak a gátlástalanok, akik egy cseppet sem félnek. Ők rögtön ugranak, és nem érdekli őket, mi lesz a következmény.

A KINEZIOLÓGIÁN

Ahogy betértem a megadott belvárosi címre, a recepción érdeklődtem a hölgy után. Megkaptam az információkat, amik alapján rögtön váltottam egy bérletet. Így kevesebbe került a kezelés. Gőzöm sem volt, hová csöppentem. Bár évekkel azt megelőzően már tanultam autogén tréninget, de az egy baráti gesztus volt a kezelő hölgy részéről, hiszen egyetemistaként egy forintomba sem került az üléssorozat.

Ha már voltál kineziológusnál, tudod, mi történt velem. A testnek van egy nagyon izgalmas tulajdonsága: a feltett kérdésekre igennel és nemmel tud válaszolni. Ezt a visszajelzést ne úgy képzeld el, hogy – mint a mesében – elkezd beszélni a tested. Nem. Viszont, ha ráteszed a másik ember alkarjára a tenyered, és egy témával kapcsolatban felteszed a kérdésedet, majd megkérdezed, hogy ez igaz-e vagy sem, akkor a tested másként fog reagálni, azaz visszajelezni igen és nem válasz esetén. Megnyomod az alkart, és a beesés mértéke más lesz.

Ilyen formában folyik a kezelés, és derülnek ki a lelki turpisságok. Ez így érthető?

AZ ÉLETBEN MINDENT SZABAD

A kezelések során belemelegedtünk a lelki életembe. Főként a volt házasságomat figyeltük, mert ez volt az igazi becsípődésem. Hiába váltam el papíron a volt feleségemtől már több mint 12 éve, sehogy sem tudtam elengedni őt. Bár ezt tudati szinten nem tudtam.

A gyakorlatban az jött le, hogy hiába mentem bele újabb és újabb párkapcsolatba, azok valahogy nem igazán működtek. Folyton a régi emlékek jutottak eszembe, és tudattalanul minden nőt az exemhez hasonlítottam. Pedig ő több ezer kilométerre élt tőlem, új párkapcsolatban, két gyerekkel.

A sokadik találkozásunkkor eljutottunk arra a pontra, hogy a lehetőségekről kezdtünk el beszélgetni. A kineziológus egyik keze a homlokomon volt, miközben kimondta: az életben mindent szabad.

És ekkor megjelent előttem a következő kép: a kezemmel átfogom a hölgy meztelen combját, a miniszoknyája alá téved a kezem, és heves szeretkezésben törünk ki, ott a kezelőszobában.

Röpke pillanat volt. Néztem magam előtt – csukott szemmel – a jelenetet. Kóstolgattam, amit a hölgytől hallottam. – Az életben mindent szabad? – kérdeztem vissza. – Igen, mindent szabad – érkezett a válasz.

Ha férfi vagy – ott az internet másik oldalán –, Te vajon mit csináltál volna a helyemben?

GÁTLÁS ÉS GÁTLÁSTALANSÁG

Lelövöm a poént: nem estem szerelembe a hölggyel. Bár szívem szerint elkaptam volna, de nem mertem. Ott voltak bennem a gátlásaim, a neveltetésem, meg az, hogy ez így nem illő dolog. Mégiscsak egy kezelésen vagyok, a szoba fala vékony, az esetleges szeretkezésünk hangja áthallatszik, meg az ajtó sincs kulcsra zárva, és bárki betoppanhat…

Így sorjáztak a magvas gondolataim, amik elég jó magyarázatként szolgáltak arra, hogy kihagyjam a kínálkozó lehetőséget.

Hogy mi történt ezt követően? Kísértett-e a kihagyott lehetőség szelleme? Igen, lelki szemeim előtt jó pár alkalommal felderengett a kineziológiai kezelésem, és ezekben az esetekben mindig betartottam a kapott útmutatót: igen, az életben mindent szabad.

A fejemben, a kibertérben megéltem azt, amit a valóságban nem mertem megtenni. Vagány voltam a gondolataimban, de jófiú a valóságban.

A GÁTLÁSOK NÉLKÜL SZÜLETETT EMBER

A gyerekek még áldott állapotban vannak. Nincsenek gátlások bennük. Gondolkodás nélkül megtesznek dolgokat. Az, hogy az helyes vagy helytelen, a környezetük visszajelzéseiből tudják meg. A szüleik, a nagyszüleik, a rokonok, a barátok, a tanárok mind-mind megtanítják őket arra, hogy hol vannak a határaik.

Vannak emberek, akik nem nőnek fel, és így a határokat sem érzik. Szó szerint gátlástalanul élik az életüket.

Ez gáz a mai világban?

A gátlás jó vagy inkább rossz? Hol vannak a határok a társadalmi normák szerint? Lehet egységesen szabályokat hozni, ami minden emberre éppen úgy vonatkozik?

AZ ÉLETBEN TÉNYLEG MINDENT SZABAD?

Vannak olyan nézetek, miszerint az ember mindent meg tud valósítani, amire csak gondol. Ezen elv szerint születtek meg a technikai vívmányok. Egy ember agyában megfogant a kép, és innentől fogva csak idő kérdése volt, hogy a vízió átkerüljön az agyagi világba is, és szilárd, megfogható, tárgyiasult valami legyen belőle.

Nehéz lenne ezzel a véleménnyel vitába szállni. Annyit talán mégis megjegyezhetünk, hogy az életben mindent szabad, azzal a kiegészítéssel, hogy minden cselekedetünknek meglesz a következménye, és így, előbb vagy utóbb, de fizetnünk kell a cselekedetünkért.

Ok-okozat.

Mindezek után a kérdés csupán annyi: bevállalom vagy nem vállalom be?