A pillanat varázsa: képesek vagyunk tudatosan megélni az életünket?

Ülök a laptopom előtt, nézem a monitort, az ujjaim mozognak, gyors és finom munkájukat látom magam előtt: ez a pillanat tökéletes varázsa. Minden itt van előttem. Betűnként áll össze a semmiből valami, amit nemsokára kiteszek a weboldalamra. Teljes figyelemmel koncentrálok az írásra. Szeretem. Csak úgy írok. Veszek egy témát – ami valamikor az eszembe jutott, és beírtam a telefonomba –, és záporoznak egymás után a betűk. Ez maga a pillanat varázsa.

AMIKOR EGY NYÁRI HAJNALON A RAKPARTON SÉTÁLTAM

Több mint tíz éve történt, de még mindig élénken emlékszem rá.

Egy salsa bulin voltam a Boráros tér mellett, és kicsit fáradtan bandukoltam hazafelé a Margit híd irányába. Már a Parlamentnél jártam a rakparton, amikor a Duna felé néztem.

Két meztelen női combot láttam, közötte egy sráccal, és két szempárt, amint rám néztek. Eszméletlen volt ez a pillanat. Tudtam, hogy mit látok, de annyira hihetetlen volt, hogy már fényes nappal – jó, éppen feljött a nap – a szemem láttára szerelmeskedett egy férfi és egy nő.

Csak mentem tovább, a fejemben a gondolataimmal, mire hirtelen megálltam, és megfordultam. Visszanéztem, mert újra meg akartam nézni őket. Mert szépek voltak. Bátrak. Szerelmesek.

Ott voltak még, és ők is figyeltek engem.

ÉLÜNK BELE A VILÁGBA

Divatos manapság a tudatos életről beszélni. Sok írás készül a témában. Ha bekapcsoljuk a tévét, számos beszélgetős műsor témájaként választja. Mert érdekli az embereket. Még úgy is, hogy tudják, messze vannak még a pillanat varázsának megélésétől. Mert bár élnek, azt nem tudatosan teszik.

Olyan ez, mint amikor beülünk a kocsinkba, és csapunk egy kört. Ismerős a terület, ismerjük a járást, így alkalmunk nyílik a gondolataink elengedésére. Bambulunk bele a világba, érdekes módon mintha egy robotpilóta vezetné a kocsinkat.

Ha valaki megkérdezne bennünket, mit láttunk az utunk során, nem tudnánk mit mondani. Voltak kocsik, meg emberek is. Ennyi.

TUDATOSSÁG A SZERELEMBEN

Hogyan lehet úgy szerelmeskedni, hogy azt tudatosan „csináljuk”?

Minek tudatosnak lenni, hiszen az ösztön úgyis visz előre minket. Ott van a női és a férfi test, és egymásba gabalyodik.

Telnek a másodpercek, a percek, jobb esetben eljön az orgazmus, és vége az együttlétnek.

Vajon lehet úgy szerelmeskedni, hogy közben megéljük a pillanat varázsát? Tudatosan. Amikor a férfi ura a testének, és úgy merül bele a közös élménybe a szeretett nőjével, hogy teljes kontroll alatt tartja azt. Belemélyed az élvezetekbe, de nem lép át egy határt. Játszik a nővel és egyben saját magával is. Élvezi az együttlét minden egyes pillanatát.

EMLÉKSZEL A GYEREKED SZÜLETÉSÉRE?

Élénk a kép előtted? Milyen volt? Emlékszel minden egyes pillanatára?

Igen, még jó hogy!

Az egész napra. Hogyan mentetek be a kórházba, előtte hogyan csomagoltátok össze a benti motyót. A kocsira is, sőt még arra is, mit beszéltetek. Az érzésre, ami Benned volt.

A benti előkészületekre. Egytől egyig mindenre.

Aztán megszületett. Amikor megpillantottad. Ott volt előtted. Sírt, mit sírt, bömbölt, és olyan kicsi volt, hogy ilyenre nem is számítottál.

Emlékszel még rá?

Miért van az, hogy az életünk „fontos” pillanataira mind-mind emlékezünk, aztán a többire, a szürke hétköznapokra meg egyáltalán nem?

MIKOR LÁTTAD UTOLJÁRA A NAPFELKELTÉT?

Emlékszel még rá?

Gyerekkoromban szinte csak hajnalban mentem le a Tiszára pecázni. Még sötét volt, amikor leértem a partra. Aztán, előbújt a Nap. El nem tudom mondani, milyen gyönyörű volt. Vakítóan, mégis lágy fénnyel jött fel az égen. Csak ültem ott, és gyönyörködtem a szépségében.